Hazánkban a 19. századbeli munkásosztály a század második felében kezdett pártokba szervezkedni. Hatalmas gondokkal küzdöttek, a mai ember számára elképzelhetetlen nehézségekkel. Nem csak a munkafeltételek voltak siralmasak, de az életkörülményeik is. Mai szemmel olvasva ezekről nagyon lehangoló a kín, a nélkülözés és az igazságtalanság, amiben kénytelenek voltak élni.

Világszinten szemlélve, Nagy-Britanniában az 1880-as években alakult ki több olyan új politikai szervezet, amely a munkástömegek irányította. Németországban 1869-ben jött létre a Szociáldemokrata Munkáspárt, Franciaországban 1882-ben alakult meg a Francia Munkáspárt, Oroszországban pedig az 1860-1870-es években kezdett terjedni a szocialista mozgalom. Hazai szinten sem maradtak le a munkások, a bánságiakról szólva pedig meg kell említeni, hogy merészek és akcióképesek voltak a történelem minden szakaszában.

Torontál vármegyében a munkásmozgalmak már 1897-ben kezdetüket vették. Később úgy hozta a sors, hogy ezeken a területek szocialista államok jöttek létre, de én úgy gondolom, a 19. századi munkástömegek nem arra törtek, pontosabban nem eszmék vezették őket, hanem a kényszer.

A torontáli munkásmozgalom startpontját az óbesenyői lázadás jelzi. Óbesenyő egy kisebb községközpont a mai Románia területén, közvetlen a szerb-román határon, román néven Dudeștii Vechi. A lázadás eredete 1897. május 21-ére tehető, amikor is 400 eleméri munkás fordult a főispánhoz azzal a kéréssel, hogy javítson helyzetükön. A főispán, aki a vármegye első embere volt, tett ugyan ígéreteket, de konkrét lépéseket nem. Ezért néhány napra azután, május 24-én, egy 500 tagú küldöttség kereste fel megint, továbbá pedig május 28-án is egy újabb, még nagyobb létszámú csoport. Impozáns a több száz lélek, aki összefogott, ennyien még ma is nehezen verődnének össze hasonló kérdésekben.

A főispánhoz forduló első csoportot törökbecseiek, aracsiak, katalinfalvaiak és klekkiek képezték, a másodikhoz pedig begaszentgyörgyiek és lázárföldiek is csatlakoztak. Nyilvánvalóan már akkor létezett a mozgalomnak egy alakja, és annak központja állítólag Elemér volt, akkori nevén Szerb-Elemér.

A kitört lázadást elég nehezen tudtak elfojtani. 

Június 11-én, Eleméren összeütközésre került sor. Miután a csendőrök kettő munkást lelőttek, az elszabadult, dühös tömeg agyonverte a csendőröket. Ezek az események egybeestek az aratás kezdetével, és érdekes, hogy a munkások mindennek ellenére mégis megkezdték a munkát június 30-án, tehát tizenkilenc napra a lázadás után. A hű szolgalálek nem hagyta a munkát veszni. Vannak olyan jelentések is miszerint több bánsági helységben abbahagyták az aratók a munkát, de rövidesen, néhány napon belül, sikerült velük kiegyezni és folytatódott az aratás.

Füstmacska, 2017

Kép: Kubikosok. Forrás: pinterest